Betépve akart bemenni a rendőrségre egy fiatal, nem jött össze
Marihuánával a táskájában, kábítószer hatása alatt akart bejutni a rendőrségre egy fiatal a Múzeumok Éjszakáján Budapesten. Így végül nem a Rendőrpalotában, hanem a kerületi kapitányságon kötött ki, közölte a rendőrség. Több ezren álltak sorba idén is a Múzeumok Éjszakáján, hogy a BRFK által szervezett programon beléphessenek a Rendőrségi Igazgatási Központba. A látogatóknak ruházat- és csomagátvizsgáláson kellett átesniük a bejáratnál. Ennek során sokan hihették, hogy megrendezett jelenetet látnak, amikor a rendőrök egy fiatalember hátizsákjában jellegzetes szagú droggyanús...
Elkezdődtek a nyári balatoni Erzsébet-táborok
Megérkeztek az első vakációzók a nyári balatoni Erzsébet-táborokba, Zánkára és Fonyódligetre - tájékoztatta a családokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-t. Hornung Ágnes közleményében azt írta: a diákcsoportok augusztus 30-ig, vasárnaptól péntekig tartó turnusokban biztonságos körülmények között vakációzhatnak. Zánkán péntektől vasárnapig családi táborokat is szerveznek, így nyár végéig a két balatoni táborhelyen összesen több mint negyvenezren pihenhetnek - tette hozzá. Az államtitkár tájékoztatása szerint a szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért...
Változatos hét vár ránk, jöhet felhőszakadás, jégeső, aztán egyre melegebbre fordul
Folytatódik a nyáriasan meleg idő június utolsó hetében is: sok napsütés várható 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de a hét közepén többfelé kell záporra, zivatarra, helyenként felhőszakadásra, jégesőre számítani. A hét második felében melegedés kezdődik, a hét és a hónap utolsó napján a legmelegebb órákban 29-34 fok valószínű - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből. Hétfőn a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap, és általában kevés felhő valószínű. Reggel még előfordulhat délnyugaton, délen csapadék, majd ott is megszűnik....
Itt van a kincset érő hat...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat...
Az országos meleg- és a...
Szombaton megdőlt az országos napi melegrekord és a napi csapadékrekord is - közölte a HungaroMet Zrt. vasárnap a...
Csökkentek a tojás- és...
A június eleji adatok szerint csökkent a tojás csomagolóhelyi ára, valamint a vágósertés és a vágócsirke termelői ára 2023...
Szép summát érhetnek ezek a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Sok napsütésre, de viharra...
Ilyen időjárás vár ránk. Erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de vasárnap is általában sok napsütésre számíthatunk. Reggelig...
Megint súlyos baleset...
Baleset történt a PS Produkció által a Vígszínházban színre vitt Vámpírok bálja péntek esti előadásán, Jegercsik Csaba színművészt csuklótöréssel szállították kórházba. A PS Produkció...Ez a vég? Lemondott az MSZP két társelnöke
Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke a párt választmányának szombati ülésén a június 9-i európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választás eredményei miatt. Erről a két politikus a Facebook-oldalán számolt be. Komjáthi Imre a lemondásáról azt írta, "munkásemberként úgy tanultam, hogy mindennek van következménye". Hozzátette: az MSZP vezetésében is végiggondolták, milyen út vezetett a kialakult helyzethez. Vállalni kell a felelősséget és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből - fogalmazott. Az...
A polgárőröknek is köszönhető hazánk biztonsága
Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, van tehát mire büszkének lenni - hangoztatta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Tiszafüreden, az országos polgárőr napon. Rétvári Bence, az Országos Polgárőr Szövetség és a tiszafüredi önkormányzat által szervezett ünnepi eseményen arról beszélt, sikerült elérni, hogy Magyarországon békében és biztonságban élhessenek az emberek. Hozzátette: olyan országokat hagyunk le ebben a "világbéke-indexben", mint Belgium, Japán, Németország, az Egyesült Királyság vagy az Egyesült Államok. Az államtitkár...
Marad a hőség, de szombaton már záporok is jöhetnek
Szombaton általában sok napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, amelyek egyre inkább hazánk keleti, délkeleti felén törhetnek magasabbra, ezzel együtt délután már elsősorban ott alakulhatnak ki záporok, zivatarok, sőt heves zivatarok is lehetnek. Előbb a Dunántúlon, szombaton napközben a középső országrészben zivataroktól függetlenül is feltámad az északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26 és 36 fok között valószínű.
Új daganattípusok esetében...
Újabb daganattípusok esetében válhat alkalmazhatóvá egy már használt gyógyszeres terápia azzal az eljárással, melyen Timinszky...
Nem igaz, hogy mi vagyunk...
Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül...Ismét adathalász csalókra...
Az OTP arra figyelmeztette ügyfeleit, hogy adathalász csalók az átutalásokra automatikusan beállított napi limit...
Továbbra is olcsóbb nálunk...
Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, a családok védelme érdekében a kormány továbbra...
KSH: 650 ezerhez közelít a...
2024 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével...
Orbán Viktor: háborúpárti...
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút. A...
Nézze meg, kitart-e a kánikula a hétvégén is!
A hétvégén is folytatódik a kánikula: szombaton 28-36 Celsius-fok várható, majd vasárnapra némileg csökken a meleg, és elszórtan záporok-zivatarok jelenhetnek meg, a legmelegebb órákban 27-33 fok valószínű - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. Pénteken változó vastagságú és mennyiségű fátyolfelhőzet, illetve szaharai por szűri, zavarja a napsütést, emellett gomolyfelhők is képződhetnek. Csapadék nem lesz, a keleties szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 30 és 38 fok között várható, a déli országrészben...
Év végéig meghosszabbították a lakossági kamatstopot
A kormány megvédi a családokat, 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstopot - jelentette be csütörtöki közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A koronavírus-járvány, az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók következtében kialakult nehéz gazdasági helyzet miatt a lakosság számára elérhető hitelkamatok a jegybanki alapkamattal együtt drasztikusan megnőttek. Célzott és hatékony kormányzati beavatkozás nélkül családok veszítették volna el otthonukat, a megemelkedett törlesztőrészletek miatt - érvelt a miniszter. A miniszter kiemelte: a...
Szerdán volt a legmelegebb ebben az évben
Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet szinte országszerte meghaladták a 30, a délkeleti országrészben egész nagy területen a 34-35 Celsius-fokot - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán csütörtökön Hozzátették: méréseik alapján Tiszaalpáron volt a legmelegebb, ott kereken 37 fokot mértek, ezzel nem dőlt meg az országos napi melegrekord, ami 37,3 fok. Közölték azt is, az északra elrobogó, az országot csak súroló hidegfront hatására átmenetileg kevésbé meleg levegő érkezik, a szerdaihoz képest több fokos hűlést az északkeleten és északnyugaton...
A rovat további témái
- Csütörtökön is nagyon befűtenek, marad a hőség
- Jogerős, s így már végleges az EP-választás eredménye
- A tavalyinak a duplája lehet idén a kajszitermés
- Berobbant a meggyszezon, kiváló minőségű a gyümölcs
- Itt a vörös kód, Baranyában is banánérlelő hőség várható a következő napokban
- Szombattól több IC-kocsit és motorvonatot állítanak forgalomba
« Előző
2052 | 2079 | 2106 | 2133 | 2160 | 2187 | 2214 | 2241 | 2268 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Csaknem végzett két testvér egy...

