Éjjel még eshet, aztán kedden napközben kiderül az ég
Éjszaka nyugat felől szűnik a csapadék, a Dunántúlon egyre inkább szakadozik, csökken a felhőzet, holnap arrafelé már sok napsütés várható. Ezzel szemben a Dunától keletre még nagyrészt borult, csapadékos idővel indul a kedd, a tartós eső délután az északkeleti tájakon szűnhet meg legkésőbb, de helyenként futó záporok nyugatabbra is előfordulhatnak. Ma még a délkeleti légmozgás élénkül meg több helyen, kedden viszont már az északnyugatira forduló szelet kísérik sokfelé erős, néhol viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. A...
Nőtt a termőterület, mégsem nőtt a diótermés
Az elmúlt 10 évben 6000-ről 9200 hektár fölé nőtt a dióültetvények területe a támogatási konstrukcióknak is köszönhetően, a termésmennyiség azonban nem emelkedett. A termésátlagok sok esetben a hektáronkénti 1-1,5 tonnát sem érik el, szemben a versenytársakkal, ahol a 4-5 tonnás hektáronkénti átlag sem szokatlan - hívta fel a figyelmet hétfőn kiadott elemzésében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB). A gyenge termésátlagot azzal magyarázták, hogy még mindig nagyon sok az elhanyagolt, a termesztéstechnológiát...
Csaknem száz határsértőt tartóztattak fel hétvégén
Kilencvenhét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 51, szombaton 24, vasárnap 21 jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök. Az ország belsejében elfogtak egy határsértőt is, akivel szemben idegenrendészeti eljárás indult.Az elmúlt héten az ország területén - idén az eddigi legtöbb - 263 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza. A...
Nyárból az őszbe:...
Esővel, széllel és lehűléssel kezdődik a jövő hét, majd szerdán már ismét sok napsütés várható. A hét második felében kiadós...
Lottó, lottó, a heti...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Még mindig tart a parlagfű...
A parlagfű pollenkoncentrációja országosan nagyon magas, tart a parlagfű pollenszezon csúcsidőszaka - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...Soltész Miklós: mindig...
Mindig voltak bűnök az egyházban, mi magunk is bűnösök vagyunk, mégis itt vagyunk kétezer éve - mondta Soltész Miklós, a...
Pusztán csak lehetőség a...
Közkedvelt az utasok körében a Volánbusz új, egységes helyjegy- és helyfoglalási rendszere, naponta 4000 utas a MÁV...
Hétfőn megsemmisítik a...
Hétfőn meg kell semmisíteni a választási irodákban a júniusi európai parlamenti (EP-), önkormányzati és nemzetiségi választás...
Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón: Nyerőszámok: 6 (hat) 7 (hét) 26 (huszonhat) 47 (negyvenhét) 58 (ötvennyolc)Joker: 875104
Nyárias napunk lesz szeptember második vasárnapján
Éjszaka csak kevés felhő lesz felettünk, vasárnap a Dunántúlon elvétve fordulhat elő zápor, kis eséllyel az ég is megdörrenhet. A déli, délkeleti szelet napközben nagy területen élénk, vasárnap az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken több fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 29 és 34 fok között alakul.
Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség hoz sikert
Gazdasági sikert Magyarországon a gazdasági semlegesség hoz majd - jelentette ki a miniszterelnök szombaton a Somogy vármegyei Kötcsén újságíróknak nyilatkozva. Orbán Viktor azt mondta: új világgazdaság jött létre az elmúlt időszakban, ehhez alkalmazkodni kell, és új gazdaságpolitikára van szükség. A kötcsei találkozón arról beszél, hogy ez a gazdaságpolitika milyen legyen - tájékoztatta a miniszterelnök az újságírókat.Ennek a gazdaságpolitikának a "szíve közepe és lényege" a gazdasági semlegesség, mert meggyőződése, hogy gazdasági sikert Magyarországon...
Már a Kréta rendszerbe...
A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílt arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből...
Panyi Miklós: a magyar...
A magyar borszakma képes sikerre vinni a magyar pezsgő ügyét - hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai...
A csütörtök sem múlt el...
Csütörtökön is megdőlt az országos és a fővárosi hajnali melegrekord - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján...
Hűsítő zivatarok is...
Késő estétől délnyugat felől határozottan növekszik a felhőzet, amely reggelig hazánk délnyugati felét, péntek napközben egyre...
Amióta mérik, csak egy...
A hónap utolsó napjaiban is maradt a szokatlanul meleg idő, augusztus 31-én 7 fokkal volt melegebb az 1994-2023 közötti évek...
Ismét emelkednek a...
A költségvetési munkacsoport egyeztetett a jövő évi nyugdíjakról, januárban nyugdíjemelés lesz, februárban pedig ismét jön a...
Csütörtökön sem mérséklődik még a hőség
Továbbra is kevés felhőre, napos, száraz időre számíthatunk. Felhősödés csütörtökön estefelé kezdődhet délnyugat felől, és ott már fokozatosan nő a zápor, zivatar kialakulási esélye. A légmozgás csütörtökön már többfelé lesz élénk, néhol erős a keleties szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű, de a szélcsendes helyeken ennél hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 28 és 35 fok között várható, északkeleten lesz a kevésbé meleg idő.
Újabb melegrekordok dőltek meg a szeptemberi hőségben
Az ősz harmadik napján, kedden több, emberemlékezet óta fennálló rekordot döntött meg a hőség - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán. Azt írták: kedd hajnalban Budapesten, a János-hegyen csak 22,7 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos és fővárosi hajnali melegrekord is.A korábbi országos csúcstartó Pannonhalma volt, itt 1956-ban mértek 22,1 fokot, a korábbi fővárosi rekorder pedig Budapest Budakeszierdő állomás volt, ahol 1929-ben volt 20 fokos a minimum-hőmérséklet ezen a napon - írták.Hozzátették:...
Éppen olyan idő lesz szerdán, amilyen kedden is volt
Száraz, napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és éjszaka is legfeljebb csak fátyolfelhők lehetnek felettünk. A keleties szél szerdán főként az északkeleti, keleti tájakon élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 31 és 36 fok között várható.
A rovat további témái
- Hamis e-mailekben élnek vissza Müller Cecília nevével
- Csütörtökig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra
- Véget ért a magyar rendőrök szolgálata az Adrián
- Több mint félszáz határsértőt tartóztattak fel hétvégén
- Még mindig nem búcsúzik a nyár: szeptember első hetében is marad a kánikula
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van a kincset érő hat szám
« Előző
1809 | 1836 | 1863 | 1890 | 1917 | 1944 | 1971 | 1998 | 2025 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Minden korábbinál több magyar...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Csaknem végzett két testvér egy...

