Választókerületi felelősökkel készül a választásra az MSZP
2012. augusztus 16. csütörtök 18:29
Mind a 106 egyéni körzetben választókerületi felelősöket nevez ki az MSZP elnöksége szeptember végéig, a szocialisták ezzel megkezdik a felkészülést a parlamenti választásokra.
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető csütörtökön újságíróknak elmondta: a választókerületi felelősök többsége az MSZP egyéni jelöltje lehet 2014-ben, ehhez azonban teljesíteniük kell majd azokat a feladatokat, amelyeket részletesen meghatároznak számukra.
A pártelnök arról is beszélt, bár az MSZP változatlanul ellenzi, hogy a választási részvételt előzetes regisztrációhoz kössék, arra számítanak, hogy a Fidesz-KDNP emellett dönt. A szocialisták ezért külön kampánnyal készülnek a regisztrációra.
Kérdésre válaszolva Mesterházy Attila kifejtette: úgy gondolja, ha kell, az MSZP egyedül is képes a kormányváltásra, de továbbra is készek a programalapú együttműködésre más demokratikus szervezetekkel, pártokkal. "A szövetséggel egy probléma van, az, hogy van egy demokratikus ellenzéki párt, amelyik nem akar együttműködni: az LMP" - hangsúlyozta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Motoros és autós karambolozott...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában

