Több mint kétezer gyerek kapott személyre szóló ajándékot
2024. december 26. csütörtök 07:56

Több mint 2300 nehéz helyzetben élő kisgyermek kapott személyre szóló ajándékot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csillagszóró elnevezésű karácsonyi ajándékgyűjtő akciójában.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közleményében azt írta, hogy az ajándékozást megelőzően a Felzárkózó települések programban a szervezethez tartozó 95 településen és négy városi szegregátumban élő gyerekek mellett a szeretetszolgálat pécsi, marcali és siófoki fejlesztő iskoláiba járó gyerekek kívánságait is összegyűjtötték a Jelenlét Pontokon és iskolákban dolgozó munkatársak.
A közös foglalkozások, játékok alatt derítették ki, hogy milyen ajándékokra vágynak a gyerekek, majd a rajzokból és elejtett mondatokból összeállított listán szereplő kívánságokat csaknem harminc kisebb és nagyobb cég, baráti társaság, gimnáziumi osztály és több mint 200 magánadományozó teljesítette - tették hozzá.
Még karácsony előtt eljuttatta a szeretetszolgálat a névre szóló címkékkel ellátott ajándékokat az ország különböző pontjain élő családokhoz - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Minden korábbinál több magyar...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...

