Tarlós szerint a liberók kicsinálták Bozsik Yvette-et
2012. március 20. kedd 23:32
A főpolgármester szerint megfélemlítették Bozsik Yvette-et, aki emiatt nem veszi át a Trafó Kortárs Művészetek Háza irányítását.
Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában kedd este úgy fogalmazott: nincs oka nem gyanakodni, hogy a Kossuth-díjas táncművészt, koreográfust "egy bizonyos, önmagát liberálisnak nevező gondolkodói kör részéről olyan brutális és nemtelen támadások érték, hogy azt mondta: neki a családi élete, a gyerekei többet érnek annál, mint hogy kikészüljön". Bozsik Yvette levelére hivatkozva megjegyezte: a művészt "kicsinálták", mielőtt elfoglalhatta volna hivatalát.
A főpolgármester konkrét személyeket nem nevezett meg, szavai szerint nem tudja bizonyítani feltételezését, s az érintettek sem ismernék el a dolgot. A városvezető sajnálatának adott hangot Bozsik Yvette ügyében, és szólt arról is, hogy noha az intézményt jelenleg a régi igazgató viszi, a vezetői posztra szinte azonnal új pályázatot kell kiírni.
Előzőleg Bozsik Yvette levélben tájékoztatta Tarlós István főpolgármestert arról, hogy lemondana a Trafó vezetéséről. A kinevezett igazgató július 1-jétől vette volna át az intézmény irányítását, miután a főváros az ő öt évre szóló kinevezését támogatta, a Trafót 13 éve vezető Szabó György pályázatával szemben
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Motoros és autós karambolozott...

