Sztrájkolnak a háziorvosok? - Kimaradtak a béremelésből
2012. március 23. péntek 07:37
Nemcsak a háziorvosok és asszisztenseik maradnak ki az egészségügyi béremelésből, hanem például a védőnők, az otthonápolásban dolgozók, valamint a patikai asszisztensek is; a háziorvosok áprilisig várnak, s ha a kormány addig nem változtatja meg döntését, akkor radikálisabb eszközöket vetnek be, akár sztrájkolhatnak is - írta a Magyar Nemzet pénteken.
A lapnak Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ - Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége elnöke elmondta: meg kell gondolni, mi legyen ügyvédi letétbe helyezett felmondóleveleik sorsa, hiszen az alapellátó orvosok is bérhelyzetük javulását szerették volna elérni, ám kimaradtak a juttatásból. Az elnök szerint több száz felmondólevél is származhat ebből a körből.
Az alapellátó orvosok tárgyalási ajánlattal fordulnak az egészségügyi államtitkársághoz. Az elnök megjegyezte, hogy mivel a háziorvosok döntő többsége vállalkozóként végzik tevékenységét, náluk a finanszírozást kell emelni, hiszen a bérüket abból gazdálkodják ki. Hozzátette: a FAKOOSZ egyeztet más szakmai szervezetekkel is, ám ha április közepéig nem lesz előrelépés ügyükben, nem tartja kizártnak a sztrájkot sem.
A Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, Csordás Ágnes a Magyar Nemzetnek azt mondta: megdöbbenéssel fogadták azt a kormányzati bejelentést, hogy az alapellátásban dolgozók kimaradnak a béremelésből. Az egyesület más szakmai szervezetekkel egyeztet, s ezután dönt a lehetséges nyomásgyakorlásról - tette hozzá.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Motoros és autós karambolozott...

