Szlovák exminiszter lánya okozta a halálos balesetet az M3-ason
2012. augusztus 22. szerda 12:29

Egy volt szlovák miniszter, a kassai Vasművet privatizáló Alexander Rezes lánya az a szlovák állampolgárságú nő, aki az M3-as autópályán három ember életét követelő balesetet okozott kedden - adta hírül saját információkra hivatkozva a Novy Cas című szlovák bulvárlap.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivőjének tájékoztatása szerint a balesetet okozó BMW vezetőjét kedd délután ittas állapotban elkövetett, több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A rendőrség - a baleset súlya, az ittasság ténye, illetve amiatt, hogy külföldi állampolgárról van szó - javasolta az illetékes ügyészségen a nő előzetes letartóztatásba vételét.
A Novy Cas úgy tudja, a rendőrség által őrizetbe vett személy nem más, mint a bulvárlapokból jól ismert kassai "Rezes klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezesová. Varholíková testvére a szlovák sajtó által multimilliomosnak tartott Július Rezes kassai vállalkozó, aki korábban a kassai Vasmű igazgatótanácsának elnöke volt. Mindketten annak az Alexander Rezesnek a gyermekei, aki a 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, valamint a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője és egy időben az óriásvállalat részvényei közel felének tulajdonosa volt. A közel tíz éve elhunyt Alexander Rezest életében az ország második leggazdagabb embereként emlegette a szlovák média.
Eva Varholíková Rezesová gyakori és kedvelt szereplője a szlovák bulvárlapoknak. Volt férjével, a jégkorongozó Ján Varholíkkal két lánygyermekük van.
Az őrizetbe vett Varholíková édesanyja, Eva Rezesová, a baleset kapcsán a sajtónak szerdán eljutatott állásfoglalásában nagy szerencsétlenségnek és tragédiának nevezte a balesetet. Varholíková édesanyja egész családja nevében mély együttérzését fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak és bocsánatukat kérte a tragédiáért. "Nagyon sajnáljuk a történteket. Lányom kész arra, hogy teljes egészében vállalja a felelősséget és a tragédia következményeit" - olvasható a közleményben.
MTI - Fotó: Mihádák Zoltán/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Motoros és autós karambolozott...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában

