Százezernél is több fát ültetnek a nemzeti faültetés napján
2024. november 19. kedd 12:39

Több mint 100 ezer fát ültetnek a tervek szerint a nemzeti faültetés napján, 2025. március 1-jén országszerte - közölték a szervezők.
Az ország 8 régiójában lesz erdősítés, Miyawaki-faültetés, csemeteültetés, városi ültetés - mondta el Hervai Franciska, a 10 millió Fa főkoordinátora a kezdeményezést bemutató sajtótájékoztatón.
Hozzátette: már készül a nemzetifaultetes.hu információs felület, amelyen arról lehet majd tájékozódni, hogy milyen kertészetből, hová érkeznek a fák az ültetési pontokra, hol lesznek a helyszínek és hogyan lehet mindehhez csatlakozni.
A nemzeti faültetés napján a civilek mellett bármely magyarországi szervezet, szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet.
A faültetés és az erdők fontosságára Csányi Vilmos etológus, Geszti Péter reklámszakember, Litkai Gergely humorista, Bojár Iván András ötletgazda, a 10 millió Fa alapítója, Aszalós Réka erdőökológus és a szervezet főkoordinátora, Hervai Franciska hívta fel a figyelmet a sajtótájékoztatón.
A nemzeti faültetési napját április 22-én, a Föld napja alkalmából hirdette meg a 10 millió Fa civil szervezet országos közössége.
Az akciót minden évben március első szombatján tartanák meg azzal a céllal, hogy a közösségi összefogással a lehető legtöbb fát ültessék el.
MTI - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Minden korábbinál több magyar...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Mohácson fogták el az USA-ban elítélt...

