Szakdolgozat-bírálatot készített saját magának egy hallgató
2012. május 10. csütörtök 09:07
Távozott posztjáról a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (GFHF) Humántudományi Karának dékánja, Györgyiné Koncz Judit, aki érintettje volt a galferences blog által kirobbantott botránynak - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
Skamla Gábriel, aki a blog szerzői szerint 130 ezer forintért vásárolta a szakdolgozatát, továbbra is az intézmény tanulmányiosztály-vezetőjeként dolgozik, nem függesztették fel állásából a belső vizsgálat lezárultáig.
A napilap információi szerint változatlanul a rektori titkárságon alkalmazzák Farkas Petrát is. Az elnökként a hallgatói önkormányzatot is irányító diákról azt írták a blog szerzői, hogy témavezetője, Györgyiné Koncz Judit dékán kérésére maga készítette el a bírálatot saját szakdolgozatához, amire jeles osztályzatot javasolt önmagának.
Az ügy kirobbanása után Kozma Gábor rektor belső vizsgálatot rendelt el a blogfórumon megjelent tartalmakkal kapcsolatban. A rektor feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen, kérve, hogy a rendőrség a vizsgálat során esetlegesen felmerülő egyéb bűncselekmények miatt is rendelje el a nyomozást. Egyben indítványozta, hogy a blogfórumon megjelent közlésekben érintett embereket tanúként hallgassák meg.
A dékán távozásával kapcsolatban azt nyilatkozta az újságnak Kozma Gábor, hogy Györgyiné Koncz Judit kiemelkedő szerepet vállalt a főiskola humántudományi karának megalapításában, és ennek érdekében rengeteg munkát végzett, háttérbe szorítva tudományos tevékenységét is. Most visszatért a tudományos munkához, ami miatt a vezetői feladat ellátására létesült munkaviszonya közös megegyezéssel megszűnt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Motoros és autós karambolozott...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Személyi változásokat rendelt el a...

