Sorsjegyek elsikkasztásával vádolják egy lottózó dolgozóját
2023. augusztus 16. szerda 09:07

Sorsjegyeket és a bevétel részét is elsikkasztotta egy somogyi lottózóban dolgozó nő az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Közleményükben azt írták: a negyvenes éveiben járó vádlott 2021 decembere és 2022 májusa között 573 sorsjegyet kapart le anélkül, hogy ellenértéküket kifizette volna, mert abban bízott, hogy nagyobb összegű nyereményhez jut, és abból rendezi a hiányt.
Tettét úgy próbálta leplezni, hogy a lekapart, nyeretlen sorsjegyeket megtartotta, azokat meglévőként tüntette fel a leltárjelentésekben - tették hozzá.
Az ügyészség kitért rá, hogy az asszony a lottózó 2022. májusi forgalmának egy részét is eltette, így összesen 1,5 millió forint kárt okozott.
Bár a vádlott a cselekmény felderítése után együttműködött a nyomozóhatósággal és megtérítette a kárt, az ügyészségnek az eredményes közvetítői eljárás ellenére is vádat kellett emelnie ellene, mert tette akár 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető - jegyezték meg.
Hozzáfűzték: az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Fonyódi Járásbíróságnak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Megállítottak egy kölkedi robogóst a...
- Lángoló istállót oltottak Sátorhelyen...

