Schmitt Pál beperelte a Semmelweis Egyetemet
2012. június 15. péntek 13:18
Keresetet nyújtott be május 4-én a Fővárosi Törvényszékre Schmitt Pál volt köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem szenátusi döntésének felülvizsgálatát kérve - tudta meg az Index. A testület a plágiumbotrány végjátékaként, március 29-én vonta vissza az egykori államfő doktori címét.
Schmitt korábban, még április 13-án az egyetemhez fordult felülvizsgálati kérelemmel. Ennek elbírálását megkezdte az intézmény. A folyamatban lévő ügyről nem adtak bővebb tájékoztatást - írja az Index.
A volt köztársasági elnök a visszavonás után adott tévéinterjújában még azt mondta: "nem perelek, de érvelek". Április 2-ai lemondóbeszédében már úgy nyilatkozott, hogy jogi lépéseket fog tenni a felülvizsgálat érdekében. Többi közt azt sérelmezte, hogy "gyorsított eljárásban" döntöttek ügyéről. Szándékát később közleményben is megerősítette.
Kiss Norbert, Schmitt Pál egykori kabinetfőnöke a hírportálnak csak annyit mondott: ha Schmittnek közölnivalója lesz a keresetről, azt meg fogja tenni.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

