Ron Werber terepmunkán: készülnek az MSZP szervezetei
2013. január 14. hétfő 16:12

Ron Werber izraeli-amerikai "kampányguru" a következő napokban személyesen készíti fel az MSZP választókerületi felelőseit - írta a Népszabadság, amely úgy értesült, hogy a szakértő szinte minden héten egy-két napot Magyarországon tartózkodik és aktív felkészítő munkát végez az ellenzéki párt különböző szervezeteinél.
A lap szocialista forrásokból úgy tudja, hogy Ron Werber - aki a 2002-es választások óta kisebb megszakításokkal éveken át segítette az MSZP kampányait - a következő napokban a választókerületi felelősöknek, azaz az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltjeinek tart tréninget, de emellett rendszeresen konzultál Mesterházy Attila pártelnökkel, a pártigazgatóval, Velez Árpáddal és Szakács Lászlóval, a pártelnök kabinetfőnökével is.
A Népszabadság szerint mivel az MSZP vezetése úgy látja, hogy a jelenlegi helyzetben a Fideszt a "terepen, azaz lábbal lehet elsősorban megverni", ezért Ron Werbert is alapvetően erre a terepmunkákra szerződtették. A szakember megbízatása a 2014-es választásokig szól. A lap forrásai szerint bár Ron Werber neve elsősorban a negatív kampánnyal forrt össze Magyarországon, a szakember most pozitív, lelkesítő üzenetek megfogalmazásával foglalkozik.
MTI - Fotó: Northfoto - Mark H. Milstein
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...

