Pozsgay Imre országos havilapot indított Stádium címmel
2012. július 17. kedd 23:00

Stádium címmel társadalmi és kulturális havilap indult, aminek főszerkesztője Pozsgay Imre (képünkön). Az elmúlt napokban először megjelent lapot a készítői független sajtóorgánumnak szánják - közölte a százhalombattai központú, országos terjesztésű folyóirat alapítója és felelős szerkesztője kedden. Fazekas István jogász, Váci Mihály- és Jókai-díjas költő, műfordító elmondta: a Pozsgay Imre egyetemi tanár által jegyzett lap a tulajdonos-kiadó és a szerkesztőség szándéka szerint a szellemi összefogás lapja lesz.
Másra is kíváncsi lenne?
Katt ide: www.pecsiujsag.hu
A társadalmi, szépirodalmi és kulturális rovatokban egyebek mellett tanulmányokat, esszéket, híreket, verseket, novellákat, kritikákat, illetve riportokat közölnek, minden lapszám vezércikkel indul (az elsőben Pozsgay Imre a társadalom megosztottságát elemzi).
Az egyelőre ezer példányban, A/3-as méretben megjelent lap előfizetéssel is megvásárolható; az egyes lapszámokat bemutatókon népszerűsítik.
Pozsgay Imre, aki 1990-ben a legesélyesebb lett volna arra, hogy közvetlen szavazáson Magyarország köztársasági elnöke legyen, a rendszerváltás előtt több politikai funkciót töltött be, a többi között főtitkára volt a Hazafias Népfrontnak, illetve minisztere a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormánynak. Frakcióvezetője volt néhány hónapig az első szabadon választott Országgyűlés szocialista képviselőcsoportjának.
Azóta, 20 éve egyetemen tanít, valamint részt vett az új alaptörvény kidolgozásában.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában

