Pörzse: "Gyurcsány Ferenc egy erkölcsi hulla"
2012. május 16. szerda 13:51
A Jobbik szerint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke egy "erkölcsi hulla" és amit a saját szakdolgozatának ügyében "kever-kavar", az tulajdonképpen a "saját erkölcsi hullájának a gyalázása" - jelentette ki Pörzse Sándor képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
A korábbi miniszterelnök szakdolgozatával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság oldalszám szerinti egyezést talált ugyan Gyurcsány Ferenc szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de nem tudott érdemi határozatot hozni, mert a politikus dolgozata nincs meg.
Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja erre kedden úgy reagált: "a hivatalos dokumentumok alapján plágium nem állapítható meg. Aki azt állította, a jövőben azt állítja, sejteti vagy sugallja, hogy plágium történt, bíróság előtt fog felelni és kártérítést fog fizetni".
Pörzse Sándor szerdán úgy fogalmazott: "egészen tragikomikus", ahogy Gyurcsány Ferenc viselkedik a szakdolgozatával kapcsolatos ügyben, az pedig "sokat elárul az erkölcsi mércéjükről, hogy kedden saját nőimitátorán keresztül ellentámadásba mentek át".
Mint mondta, ha Gyurcsány Ferenc szerint ez a megoldás, akkor valószínűleg soha életében nem hallott Schmitt Pál korábbi államfőről, vagy a román oktatási miniszterről, akik hasonló ügybe keveredtek és a társadalom nyomására lemondtak.
A Jobbik szerint rengeteg olyan műalkotás van a világon, amelynek nincs meg a szerzője - mint például a spanyol himnusz - úgyhogy a volt kormányfő nyugodtan mondhatja azt, hogy ezeket ő szerezte, aztán ha valaki ezt kétségbe vonja, akkor pereljen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Motoros és autós karambolozott...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...

