Politikusok is érintettek a zsarubotrányban?
2012. június 29. péntek 07:25
Az „éjszaka császárának" szórakozóhelyein több fiatal politikus megfordult, törzsvendégnek számítottak és össze is jártak a nagyvállalkozóval - írta a Blikk.
A V. László mulatótulajdonos érdekeltségei védelmének gyanújával kihallgatott rendőrök egyike korábbi fővárosi vezetőkről tett említést, akik bensőséges kapcsolatban álltak V. Lászlóval - írta pénteki számában pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Blikk.
A lap úgy tudja, az „éjszaka császárának" szórakozóhelyein több fiatal politikus megfordult, sőt törzsvendégnek számítottak.
A Blikk szerint V. László kapcsolataira a titkosszolgálatok is felfigyeltek. Több vezető politikus baráti viszonyba került vele, rendszeresen össze is jártak a nagyvállalkozóval - írták. Hozzátették: azt, hogy ebből milyen hasznot húzott V. László, egyelőre vizsgálják, de azt gyanítják, hogy komoly visszaélések történhettek önkormányzati szinten is.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...

