Összetört egy diák egy Mercedest egy gyárlátogatáson
2024. november 18. hétfő 14:37

Totálkárosra tört egy több tíz millió forintos autót egy egyetemi hallgató, aki gyárlátogatáson engedély nélkül vitte el „próbakörre" a járművet - tájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.
Azt írták: egy egyetemi diákcsoport érkezett gyárlátogatásra az egyik kecskeméti üzembe november 15-én.
A látogatások rendszerint kötött programmal és szigorú protokoll mellett zajlanak, amit a hallgatóknak is elmondtak. Ennek ellenére egyikük elszakadt társaitól, és egymaga kezdte meg az üzem felfedezését.
A hallgató az utómunkára váró autók parkolójában kötött ki, ahol megtetszett neki egy Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45S AMG típusú autó, amelybe bele is ült.
A vezető melletti ülésen megtalálta az indítókulcsot, és úgy döntött, megy egy kört az autóval.
A tesztpályára is felhajtott, annak ellenére, hogy azt sorompóval lezárták. A fiatal férfi később azt mondta: „kíváncsi volt, mit tud a kocsi".
A „tesztvezetés" során azonban az egyik kanyarban lesodródott az útról, és árokba borult. A 28 éves egyetemista sérülés nélkül megúszta a balesetet, de az autó totálkárosra tört, így 40-50 millió forint kár keletkezett.
Később az is kiderült, hogy ezeknek az autóknak a végsebessége nincs leszabályozva, mivel még folyamatban van a gyártásuk.
A rendőrök a férfit jármű önkényes elvétele miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- A MÁV vezére szerint kilendültek a...
- Majd' háromszázzal repesztett egy...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Kilométerek százezreit...
- Európa-bajnok lett a pécsi egyetem...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Elismerések az ünnepen: átadták a...
- Baranyára is kiadták a...