Orbán Viktor: gőzerővel dolgozunk a magyar nemzeti egység megteremtésén
2025. december 05. péntek 09:04

Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor a 21 évvel ezelőtti referendummal kapcsolatban felidézte: a baloldal álláspontja szerint az a magyar, aki Magyarországon él, míg a jobboldali kultúra szerint az országnak vannak határai, de a nemzetnek nincsenek.
Hozzátette, tudta, hogy eljön a pillanat, "egyszer csak kapunk egy lehetőséget a Jóistentől meg a magyar választóktól, hogy csak lesz kétharmadunk", és meg tudják adni az állampolgárságot a határon túliaknak. Emlékeztetett: 2010-ben az egyik első döntésük volt - visszautalva erre a sokak számára rossz emlékű és megrázó népszavazásra - a kettős állampolgárság bevezetése.
Kitért arra, hogy közben a baloldalon is változás történt, elsatnyult - bár vannak még korifeusai - az a kultúra, miszerint aki nem Magyarországon él, nem magyar, és megerősödött a másik oldal, amely azt mondja, minden magyar a világon egy nemzethez tartozik.
MTI - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pávkovics Gábor a hídról: távolabb...
- Egyhetes rendőrségi razzia indul az...
- Hídépítés Mohácsnál: a befejezés...
- Csökkenthetik az országgyűlési...
- Melegszik az idő, 27 fok is lehet...
- Tovább emelkedik Mohácsnál a Duna...
- Aszfaltozás miatt zártak le egy-egy...
- Drámai döntés: felfüggesztik a...
- Motorossal ütközött egy autó Versend...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...

