Orbán levélben köszönti születésnapján Horn Gyulát
2012. július 04. szerda 18:22
Orbán Viktor levélben köszönti Horn Gyula volt kormányfőt, aki csütörtökön lesz 80 éves - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-t.
Orbán Viktor kormányfő azt írta: minden, a köz szolgálatára felesküdött vezetőnek kötelessége elismerését kifejeznie az elődök munkája iránt, hiszen a nemzet felemelése csak együtt és csak az egymást követő nemzedékek összefogásával lehetséges.
A miniszterelnök leszögezi: elsősorban mindannyian magyarok vagyunk, a nemzet boldogulásáért cselekszünk saját hitünk és legjobb tudásunk szerint, ezért mindig több az, ami bennünket összeköt, mint ami szétválaszt.
"Engedje meg, hogy a család, rokonok és barátok mögé sorakozva jó egészséget kívánjak! Isten éltesse 80. születésnapján!" - írta Orbán Viktor Horn Gyulának címzett születésnapi köszöntő levelében.
Csütörtökön, július 5-én tölti be nyolcvanadik életévét Horn Gyula, a harmadik Magyar Köztársaság 1994-1998 közötti miniszterelnöke. A volt szocialista miniszterelnök 2007 szeptembere óta súlyos beteg, állandó kórházi kezelésre szorul, már nem szerepel a nyilvánosság előtt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

