Orbán hamarosan újra találkozhat Barrosóval
2012. április 12. csütörtök 15:19

Lehetséges, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a közeljövőben találkozik José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel - jelezte csütörtökön az Európai Unió végrehajtó testületének szóvivője.
A bizottság napi sajtótájékoztatóján, egy kérdésre válaszolva Olivier Bailly elmondta: tudomása van arról, hogy a magyar kormányfő még áprilisban egy fontos konferenciára Brüsszelbe utazik, és elképzelhető, hogy ekkor Barrosóval is megbeszélést folytat. Hozzátette: a találkozó megtartását a bizottságon belül még nem erősítették meg.
A szóvivő hangoztatta azt is, hogy a Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalásokkal kapcsolatban a bizottság álláspontja nem változott az elmúlt hetekben, és jól ismert valamennyi érintett fél számára.
A kulcsüzenet az, hogy a magyar hatóságokat arra kérik: tegyenek meg mindent annak biztosítása érdekében, hogy a befektetők biztos jogi környezetben tevékenykedhessenek - ismételte meg a szóvivő. Kifejtette: ilyen környezetet tart a bizottság szükségesnek bármely ország esetében ahhoz, hogy egy esetleges pénzügyi támogatási program sikeres legyen.
Bailly emlékeztetett arra, hogy a bizottság jelenleg elemzi azokat a válaszokat, amelyeket a kormány a kötelezettségszegési eljárások keretében küldött, illetve azokon kívüli témákban kért további tisztázó információkkal. Összesen öt témáról van szó - szögezte le.
Mint mondta, a testület álláspontja szerint a szóban forgó kérdéseket megfelelőképpen tisztázni kell ahhoz, hogy a jogi környezetet biztosnak lehessen értékelni.
A szóvivő visszautasította azokat a felvetéseket, hogy a bizottság időhúzásra törekedne. Példaként a kötelezettségszegési eljárásokat hozta, rámutatva, hogy azokat a testület gyorsított eljárásban folytatja le.
"Nem kívánunk késleltetni egyetlen eljárást sem, amelyen dolgozunk... Olyan gyorsan dolgozunk, amennyire csak tudunk" - fogalmazott. Megismételte azt is, hogy Magyarország eddig mindig időben válaszolt a bizottsági megkeresésre, és most is az uniós testületre vár a következő lépés.
Nem tudott ugyanakkor időkeretet adni arra, mikor dönthet az uniós jogszabályrendszer betartásán is őrködő végrehajtó testület az eljárások lezárásáról vagy esetleges folytatásáról. Nem zárta ki, hogy ez már a következő, jövő szerdai strasbourgi bizottsági ülésen megtörténik, de azt sem, hogy csak néhány héttel később.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Motoros és autós karambolozott...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...

