Orbán felfüggesztené az összes párt költségvetési támogatását
2012. május 18. péntek 12:34
A KDNP szerint a nehéz költségvetési helyzet - minden politikai szereplő részéről is áldozatokat kívánva - indokolhatja a pártoknak járó állami támogatás átmeneti módosítását. A kormánypárt sajtóirodája ezt arra reagálva közölte az MTI-vel pénteken, hogy a pártok 2013-14-es költségvetési támogatásának felfüggesztését javasolta a kormányfő a Fidesz országos választmányának csütörtöki ülésén.
Az Origo értesülését Szijjártó Péter, Orbán Viktor szóvivője megerősítette. A lap szerint a politikus közölte: "a miniszterelnök valóban megfontolásra javasolta, hogy 2013-ban és 2014-ben függesszék fel az összes párt közpénzből történő költségvetési támogatását". Az Origo úgy tudja, hogy Orbán Viktor a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva vetette fel az ötletet.
A kereszténydemokraták reagálásukban kitértek arra, hogy az alaptörvény VIII. cikke alapján a pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában és a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint központi költségvetési támogatásra jogosultak működésük biztosítása érdekében. Ez a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint egy demokráciában természetes - írták, hozzátéve: a nehéz költségvetési helyzet - minden politikai szereplő részéről is áldozatokat kívánva - indokolhatja ezen támogatás átmeneti módosítását.
A KDNP elmúlt évi, hozzávetőleg 257 millió forintos bevételéből 233 millió forintot tett ki a költségvetési támogatás. Adományokból 15, tagdíjakból 7 millió forintja származott a kisebbik kormánypártnak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Motoros és autós karambolozott...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Személyi változásokat rendelt el a...

