Nyomoznak a migránsokat bántalmazó operatőr ellen
2015. szeptember 10. csütörtök 13:54
A Szegedi Járási Ügyészség garázdaság vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el azzal az operatőrrel szemben, aki a feljelentés szerint szerdán több menekültet bántalmazott a röszkei rendőrségi gyűjtőpontnál - tájékoztatta a Csongrád megyei főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-t.
Törő Sándor közölte, a főügyészségre érkezett feljelentés szerint a helyszínen forgató egyik tévé operatőrnője több menekültet bántalmazott, köztük gyermeket is.
A feljelentés elbírálására jogosult járási ügyészség csütörtökön garázdaság vétsége gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelyet a Szegedi Rendőrkapitányság folytat le fokozott ügyészségi felügyelet mellett.
A nyomozás során a hatóság vizsgálja azt is, megállapítható-e a garázdaságnál súlyosabban minősülő bűncselekmény is - tette hozzá.
A keddi eset után a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért közleményben tudatta, hogy feljelentést tesznek, mert az N1TV operatőre elgáncsolt egy gyerekével a kezében futó édesapát, és erőből megrúgott egy kislányt a röszkei rendőrségi gyűjtőpontnál.
Az N1TV kedd este közleményt adott ki, amelyben azt írták: "Az N1TV munkatársa a mai napon elfogadhatatlanul viselkedett a röszkei gyűjtőpontnál. Az operatőr munkaviszonyát, rendkívüli felmondással megszüntettük." A főszerkesztő, Kisberk Szabolcs által jegyzett közleményben hozzátették: az ügyet részükről lezártnak tekintik.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohács 500: nagyszabású fejlesztések...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Befejeződött a rendkívüli...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- Szó bennszakad, hang fennakad:...
- Tavasszal elkezdődhet a 800 millió...
- Sokac ősz a Deák téren: népművészeti...
- A front után ismét emelkedni kezd a...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Élve akarták eltemetni, kiásatták...

