Navracsics az azeri kiadatásról: "nekem tiszta a lelkiismeretem"
2012. szeptember 21. péntek 10:18
A Jövő Hídja programról, mint a rendezvény fővédnöke, az azeri katona átadásról pedig igazságügyi miniszterként beszélt Navracsics Tibor a televízióban pénteken reggel.
Alternatív hajtású járművek versenye és magyar fiatalok innovációinak bemutatkozása mellett tésztahídtörés és látványos fizikai kísérletek is szórakoztatják a látogatókat szombaton az MVM Jövő Hídja elnevezésű rendezvényen Budapesten, a Lánchídon és a Széchenyi téren. A rendezvény fővédnöke Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.
Navracsics Tibor a Ma reggelben arról beszélt, hogy idén még szélesebb spektrumú lesz a rendezvénysorozat, mint tavaly. Most is döntő részben tudományos ismeretterjesztés, a felfedezések megismertetése, kísérletek, új találmányok bemutatása kerül majd a középpontba. Hozzátette: „fantasztikus magyar fejlesztések és tehetséges fiataljaink vannak".
Lehetőség nyílik arra, hogy az innovációval foglalkozó külföldi és magyar cégek is bemutassák magukat. A miniszter közölte, hogy a rendezvénysorozatnak hármas célja van: a feltalálók, kutatók számára egy kis reklám,; lehetőséget teremteni arra, hogy a szakmai közvélemény felfigyeljen a tehetségekre; a piac kielégítése, azaz, azok a befektetők, akik keresnek új arcokat, új találmányokat, azok a rendezvényen találhassanak.
Arról, hogy Serkisian Szeván, az Országos Örmény Önkormányzat elnöke feljelentést fontolgat az azeri katona kiadatása miatt, illetve hogy véleménye szerint Navracsics Tibor felelős a történtekért, erről a miniszter a Ma reggelben közölte: „az, hogy jogszerű volt az eljárás, azt senki sem vitatta (...) nekem tiszta a lelkiismeretem ez ügyben„- közölte.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

