Művészeknek is szállító drogbanda ellen emeltek vádat
2025. január 24. péntek 10:43

Fegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség négy embernek, akik ellen kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat - tudatták közleményben pénteken.
A vádirat lényege szerint egy szír férfi és élettársa, aki maga is kábítószer-fogyasztó volt, 2022-2023-ban marihuánával, extasyval és kokainnal kereskedett jelentős mennyiségben. Két további férfi az élettársakon keresztül kapcsolódott a drogüzletbe.
Egyikük - aki munkája révén több alkalmi kábítószer-fogyasztó művészt ismert -, megállapodott a szírrel, hogy rendszeresen vásárol tőle kábítószert magának, illetve a művészbarátainak, és együtt fognak kereskedni a droggal.
A negyedik vádlott taxisofőrként dolgozott és időnként részt vett a kábítószer vevőkhöz szállításában.
A Fővárosi Főügyészség az élettársak ellen jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme, a másik két vádlott ellen bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre - közölte a főügyészség.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Minden korábbinál több magyar...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...

