Megindultak a kötelezettségszegési eljárások hazánk ellen
2012. június 18. hétfő 10:57

Korábbi előzetes közlésének megfelelően megindította az Európai Bizottság a Magyarország elleni két kötelezettségszegési eljárást az Európai Unió Bíróságánál a bírák kötelező nyugdíjazásának, valamint az adatvédelmi felügyelő hatóság függetlensége állítólagos megsértésének ügyében - közölte hétfőn az unió luxembourgi székhelyű legfőbb bírói testülete.
A javaslattevő-végrehajtó jogkörű brüsszeli bizottság április 25-én jelezte, hogy ezt a két kérdést bíróság elé viszi, mert számára nem voltak elfogadhatóak a kifogásaira adott magyar kormányzati válaszok.
Az Európai Bizottság eredetileg három kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, Budapestre küldött hivatalos értesítés formájában. Ezt követte a második szakasz, az úgynevezett indoklással ellátott vélemény kifejtése, még szintén a magyar hatóságoknak címezve.
A harmadik kérdésben, a jegybanki függetlenség témakörében azonban a bizottság utóbb jelezte, hogy a kilátásba helyezett magyar jogszabályi változtatások elfogadása esetén kész elállni az eljárás bírósági folytatásától.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...

