Matolcsy szerint tovább haladunk a szabadság felé
2012. október 08. hétfő 09:42
A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, hogy a pénteki bejelentések teljes összhangban vannak a korábban meghirdetett gazdaságpolitikával.
Egy olyan állam, amely nem tudja rendben tartani a pénzügyeit, rá lesz kényszerítve, hogy szolgai módon viselkedjen - jelentette ki az Észak-Magyarország hétfői számában megjelent interjúban Matolcsy György.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapnak a nemzetgazdasági miniszter kijelentette: az ország saját útját járja, és ezzel is jelentős lépéseket tesz a meghirdetett szabadság felé.
A miniszter azt mondta: az elmúlt pénteki bejelentések teljes összhangban vannak a korábban meghirdetett gazdaságpolitikával. Ezek az intézkedések arra utalnak, hogy "Magyarországot újjáépítjük úgy, hogy nem az emberekre terheljük ennek a költségeit. Nem a családoktól, nem a kis- és közepes vállalkozásoktól vonjuk el a pénzt, nem csökkentjük a nyugdíjakat" - fogalmazott Matolcsy György.
A miniszter kitért arra, hogy az állam most saját magától von el pénzt, valamint olyanoktól, akik eddig nem vették ki kellően a részüket a terhek viseléséből. Itt az ideje, hogy mindenki arányosan fizessen adót és járulékokat - szögezte le.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Motoros és autós karambolozott...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...

