Kizárnák a közfoglalkoztatásból a lógós gyerekek szüleit
2013. március 05. kedd 15:41

3 hónapra fosztanák meg a munkalehetőségtől a 30 órát igazolatlanul hiányzó diákok szüleit és azokat, akik nem tartják rendben környezetüket.
Pintér Sándor belügyminiszter azt javasolja, három hónapra zárják ki a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akik nem teljesítik a gyermekük tankötelezettségével kapcsolatos kötelezettségeiket vagy nem tartják rendben lakókörnyezetüket.
A parlamenti honlapon olvasható indítvány szerint ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki ellen szabálysértési eljárás van folyamatban tanköteles gyermekének mulasztása miatt, illetve akit ezért három hónapon belül jogerősen elmarasztaltak. Ilyen eljárás akkor indul a szülő ellen, ha gyermeke 30 órát igazolatlanul mulaszt az iskolában. Ugyancsak kizárná a belügyminiszter a közmunkából azokat, akik nem teljesítik a lakókörnyezetük - kertjük, udvaruk - tisztántartására vonatkozó, önkormányzati rendeletben előírt kötelezettségüket.
A kizárásról a munkaügyi kirendeltség dönthetne a szabálysértési hatóság megkeresése után és a települési jegyző igazolása alapján.
Pintér Sándor törvényjavaslatának másik célja a szociális szövetkezetek foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítése. Ennek érdekében kizárólag a szociális szövetkezeteknél alkalmazható jogviszonyként szabályozza a tagi munkavégzésre irányuló jogviszonyt, lehetővé téve, hogy az érintettek egészség- és nyugdíjbiztosítási jogosultsággal rendelkezzenek. Ezért 6600 forintos egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetését írná elő az indítvány, azzal a könnyítéssel, hogy a jogviszony keletkezését követő négy évben annak összegét az állam csökkenő mértékben átvállalja. Egyúttal mentesítenék a szociális szövetkezeteket a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Több baranyai településen is...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...

