Kihűlt embereket mentettek meg több helyen az országban
2026. január 10. szombat 09:42

A hideg, havas időben több helyen mentettek meg kihűlt, illetve kihűlés közeli állapotba került embert az országban. A mentőszolgálat azt kéri: figyeljünk egymásra az extrém hidegben.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton azt közölte a rendőrség honlapján, hogy egy kihűlt férfira a polgármester talált rá Kutason.
A helyi férfi nem ment be reggel dolgozni az önkormányzathoz, ezért elment hozzá a település polgármestere, aki kihűlt, mozdulatlan és már kommunikálni is képtelen állapotban találta meg az otthonában. A mentők a férfit kórházba vitték.
Egy idős nőre szintén kihűlés közeli állapotban találtak rá a dombóvári rendőrök. A kurdi szomszédok jelentették be a rendőrségen pénteken, hogy napok óta nem látják egyedül élő szomszédjukat.
Az egyenruhások kimentek a házhoz, ahol az egyik szobában az ágyon fekve találták meg az 67 éves asszonyt. A rendőröknek elmondta, hogy nagyon gyengének érzi magát, több napja nem evett és ivott, és begyújtani sem tudott. A rendőrök mentőt hívtak az asszonyhoz, akik megvizsgálták és kórházba vitték.
Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán arra figyelmeztetett: az extrém hideg nemcsak a szabadban élőket veszélyezteti.
Komoly kockázatot jelent mindazok számára is, akik fűtetlen vagy gyengén fűtött lakásban élnek, illetve azoknak, akik a szabadban földre kerülnek, és segítség nélkül nem tudnak felállni. Ilyen helyzetekben a kihűlés akár rövid idő alatt is kialakulhat.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Gyerekkel ment lopni Bozsokra egy...
- Karambol Bólynál: egy ember beszorult...
- Megvan az építési engedély,...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

