Kiakadtak a terrorelhárítók Gyurcsányékon
2012. március 31. szombat 11:23
A Terrorelhárítási Központ (TEK) sosem fog fellépni törvénytisztelő polgárokkal szemben, amúgy pedig nem feladata közterületi rendezvények biztosítása sem - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel, visszautasítva ezzel a Demokratikus Koalíció és a népszava.hu állításait.
A TEK közleményében érthetetlennek, felelőtlennek nevezte az ellenzéki párt "hamis vádaskodását". A szervezet szerint a DK azzal próbálja riogatni a közvéleményt, hogy a szervezet erőszak alkalmazását tervezné a Sándor-palota előtt tüntető békés polgárokkal szemben. A TEK ezzel arra utalt, hogy a DK előző nap arra szólította fel "Orbán Viktor magánhadseregét, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a Schmitt Pál esetleges hivatalban maradása esetén tüntetőkkel szemben".
A TEK feladata, hogy védelmet és biztonságot nyújtson minden magyar ember számára. Ezt a feladatát mindenfajta terrorfenyegetés esetén ellátta a múltban, és ellátja a jövőben is - szögezték le a közleményben. Közölték: "a valóságtól és a józan észtől is elrugaszkodottnak" tartják, ezért ismételten és nyomatékosan cáfolják a népszava.hu internetes portál állítását, amely szerint "a TEK szakemberei irányítják a köztársasági elnök lépéseit", "hermetikus elzárását a TEK főigazgatója rendelte el".
Mint írták, a TEK főigazgatója a szervezet egészének irányításáért felel, a köztársasági elnök védelmének részleteiről a Személyvédelmi Igazgatóság állománya gondoskodik. Hozzátették: a védelem jellegének meghatározása szakmai kérdés, ami nem terjed ki az elnök programjának megtervezésére vagy befolyásolására. A TEK közölte azt is: felkérik a népszava.hu-t, hogy tartózkodjon valótlan állítások közlésétől, mert az jogi következményeket vonhat maga után.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Motoros és autós karambolozott...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...

