Jön a hőség, az UV-B sugárzás extrém szintre szökött
2012. június 18. hétfő 10:44
A hőség miatt hétfőre az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, de kedden több megyére már a legmagasabb fokozatot is elrendelhetik.
A szolgálat honlapján olvasható információk szerint jelenleg az ország teljes területén narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetés van érvényben, mivel a napi középhőmérséklet tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat.
Az UV-B sugárzás átlaga pedig meghaladja a már extrém szintet jelentő 8-as értéket; ez azt jelenti, hogy a napon már negyedóra alatt is leéghet az ember.
A keddre vonatkozó veszélyjelző előrejelzés szerint hét megyében - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Pest -, valamint a fővárosban a napi középhőmérséklet már tartósan 27 fok felett alakulhat, így ezekre a területekre piros, vagyis harmadfokú figyelmeztetést adott ki a szolgálat.
A többi megyére keddre is másodfokú figyelmeztetést rendeltek el.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vasárnap az MTI-nek azt mondta: a hőséghez képest átlagosnak mondható forgalmuk volt, ez részben annak köszönhető, hogy akik tehették, azok otthon maradtak vagy a vízparton hűsöltek. Hétfőre, amikor az embereknek már el kell menniük dolgozni, több riasztásra számít.
Mindenkit, különösen a meleg által a leginkább veszélyeztetett embereket - időseket, szív- és érrendszeri, illetve súlyos betegségben szenvedőket - arra kérte: ha tehetik, a nagyobb megterhelést jelentő feladataikat a hét második felére időzítsék.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...

