Jogerősen vissza az egész: az államé marad a sukorói telek
2012. június 13. szerda 13:47
Jogerősen semmisnek mondta ki szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződést, helybenhagyva ezzel a Fejér Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét.
A táblabíróság döntésével elutasította az alperes eljárási kifogásait. Kimondta: a semmisség oka egyebek között a jogszabály megkerülése, vagyis az, hogy a felek célja a nyilvános versenyeztetés elkerülése volt. Rögzítette azt is: a csereszerződés során az értékarányosság megteremtése csak látszat volt, valójában nem volt értékarány, sőt mintegy egymilliárd forintos különbség volt a csereingatlanok között.
Az eljáró bíró mintegy kétórás indoklásában kifejtette: a sukorói telkek cseréje nem közcélból történt, hanem üzleti beruházásról volt szó. A bíró szerint a felek olyan szerződést írtak alá, amely látszólag megfelelt az előírásoknak, valójában több törvényi rendelkezést megkerültek, így például a vagyontörvényt és a nemzeti földalapról szóló törvényt is. Ahogy a bíró fogalmazott, a felek megpróbálták kijátszani a vízgazdálkodásról szóló és a természetvédelmi törvényt is. Olyan szerződést kötöttek, amelyben az alperes egy természetvédelmi területen, részben termőföldnek minősülő ingatlanokhoz jutott volna a valós értékénél alacsonyabb áron nyilvános versenyeztetés nélkül - fogalmazott.
A csereszerződést 2008 nyarán kötötte meg az alperes - a turisztikai beruházásban érdekelt befektetőcsoportot képviselő Joav Blum izraeli-magyar üzletember - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel. A megállapodás értelmében a tulajdonában levő két albertirsai külterületi, valamint egy pilisi külterületi ingatlant cserélték volna el a magyar állam tulajdonában álló húsz sukorói, külterületi ingatlanért.
Az ügyben tavaly decemberben az első fokon eljáró Fejér Megyei Bíróság kimondta a szerződés semmisségét. Az alperes Joav Blum Pest megyei telkeinek értékét ugyanis a perben kirendelt értékbecslő 264 millió forintra értékelte a csereszerződésbe foglalt 787 millió forint helyett, a sukorói földeket pedig mintegy 1,7 milliárd forintra a szerződésben meghatározott 1,084 milliárd forint helyett.
A szerdán meghozott jogerős ítélet szerint a szerződés érvénytelenítésével vissza kell állítani az eredeti állapotot.
Az ítélethirdetésen - ahogy a per korábbi tárgyalásán is - a hallgatóság soraiban Tátrai Miklós, az MNV volt vezetője is megjelent.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...

