Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat egy polgármester ellen
2023. július 10. hétfő 09:52

Áron alul jutottak hozzá önkormányzati ingatlanhoz a polgármester gyermekei egy Somogy vármegyei községben az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek a polgármester és három társa ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Azt írták: a helyi képviselő-testület 2020-ban az ingatlanvagyon egy részének, köztük a 4,5 hektáros, nagyrészt erdővel borított földterület értékesítésével akart javítani a település nehéz anyagi helyzetén.
A terület 20 millió forintot ért, az alpolgármester ugyanakkor a polgármester tudtával olyan "értékvéleményt" szerzett be, amely szerint az ingatlan forgalmi értéke 5,9 millió forint.
A testület annak ellenére szavazta meg a föld eladását a polgármester közeli hozzátartozóinak, hogy az értékbecslőnek nem volt jogosultsága a területen található faállomány értékének meghatározására.
A községnek 14 millió forint vagyoni hátrányt okozó jogszabálysértő adásvételi szerződést, melynek elkészítéséhez a jegyző is segítséget nyújtott, 2020 októberében az alpolgármester írta alá - tették hozzá.
A főügyészség hűtlen kezelés miatt emelt vádat a polgármester és társai ellen, a főügyészség közjogi szakága pedig polgári peres eljárást indított, kérve a vevők tulajdonjogának törlését és az érvénytelen bejegyzéssel érintett jogügylet előtti, eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását. Ezt a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében elrendelte.
Az ügyészség kitért arra is: a polgármester már 2005-ben megpróbálta jóval a piaci érték alatt megszerezni az önkormányzati ingatlant, a bíróság azonban érvénytelennek találta az adásvételi szerződést, így az ügylet nem jöhetett létre.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Milliókat zsarolt ki ismerősétől egy...
- Hagyományápolás: páratlanul szép...
- Szekó Zsófia: gyomorforgató, hogy a...

