Hoffmann Rózsa felajánlotta lemondását
2011. június 20. hétfő 09:26

Az oktatási államtitkárság hétfőn megerősítette az MTI-nek, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek; részleteket nem közölnek.
A sajtóirodán az MTI érdeklődésére azt mondták, amíg a személyes találkozóra a kormányfővel nem kerül sor, addig mást nem kívánnak mondani az ügyben. Az MTI úgy tudja, hogy a megbeszélésnek egyelőre még nincs kitűzve az időpontja.
Az MTI információi szerint Hoffmann Rózsa döntésében szerepet játszott a Fidesz etikai bizottságának közelmúltban hozott döntése, amelynek értelmében Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke nem követett el etikai vétséget. A volt oktatási miniszter ellen Hoffmann Rózsa azért kezdeményezett eljárást, mert az Országgyűlés szakbizottságának kormánypárti elnöke a médiában többször bírálta az államtitkárság intézkedéseit, tervezeteit.
Az Index írt arról, hogy kilátásba helyezte lemondását a miniszterelnöknél Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatási államtitkára, aki levelében azt is összefoglalta, milyen okok vezettek döntéséhez. A hírportál úgy tudja, hogy Hoffmann Rózsa jelezte, nem érez elég támogatottságot munkája folytatásához.
Képünkön: Hoffmann Rózsa távozóban.
Forrás: MTI - Fotó: Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...

