Hoffmann: béremeléssel együtt érvényes az életpályamodell
2012. október 10. szerda 10:14
Az oktatási államtitkár egyértelművé tette, hogy továbbra is csak a béremeléssel tartja elfogadhatónak az életpályamodell bevezetését.
A helyzet kétségkívül nehéz, de nem menthetetlen - jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.
Emlékezetett arra: tavaly a kormány elfogadta a pedagógus-életpályamodellt a béremeléssel együtt, ezt a parlament nagy többséggel támogatta, és december 19-én megszületett az új köznevelési törvény. Az idénre megalkotott költségvetésben pedig szerepelt a pedagógus-életpályamodellre elkülönített összeg. Ezek olyan tények, melyek mutatják a kormány és a politikai elit eltökéltségét, miszerint meg kell újítani az iskola világát, és hozzá kell rendelni azt a bértömeget, mely lehetővé teszi, hogy a pedagógusok a többletmunkát el tudják végezni.
Ez volt a helyzet egészen a múlt hétig, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentéséig, miszerint a béremelésről való döntést elhalasztják 2013 tavaszára - vázolta fel az államtitkár.
Úgy vélte: ebben a helyzetben szerinte neki és az államtitkárságnak az a dolga, hogy felkészüljön minden eshetőségre. Ebben a tanévben nem terveztek változást, béke van, a gyerekek járnak iskolába, a pedagógusok pedig tanítanak, a jövő szeptember a kétséges.
Hangsúlyozta: az ő felelőssége, hogy azok a változások, melyeket elfogadott a pedagógustársadalom egyszerre lépjenek hatályba a béremeléssel. A kettőnek együtt kell indulnia, ez a határozott álláspontja - szögezte le Hoffmann Rózsa, aki egyértelművé tette: még most is bízik ebben, csak a „mikort" nem látja pontosan. Ez még nem egy lefutott meccs. Nem tartja elfogadhatónak azt, hogy szeptembertől elinduljon az életpályamodellnek a munkaszervezést szigorító sok-sok intézkedése, és csak azt követően, januártól jöjjön csak a béremelés - emelte ki.
Annak kapcsán, hogy Hiller István, az MSZP szakpolitikusa, volt oktatási miniszter nehezményezte, miszerint amikor megpendült, hogy a Matolcsy-csomag áldozatául esik a pedagógusok béremelése, az államtitkár elutazott Ciprusra, Hoffmann Rózsa azt válaszolta: Hiller István pontosan tudja, hogy az Európai Uniónak vannak olyan rendezvényei, amelyekre egy miniszternek el kell utaznia, ilyen volt a ciprusi miniszteri találkozó, melynek az időpontját előre rögzítették. Ez a kákán is csomót keresés jelensége - hangoztatta az államtitkár.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Motoros és autós karambolozott...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...

