Hillernek nem kell Hoffmann Rózsa skalpja
2012. október 11. csütörtök 08:28
Az MSZP szakpolitikusa szerint most sokkal fontosabb a működőképesség határára elért oktatási rendszer egyben tartása, mint egy személycsere a kormányban.
Hoffmann Rózsa távozása többet ártana, mint használna, ezért mondta Hiller István, hogy az oktatási államtitkár mégse mondjon le, hanem maradjon a helyén. Ezt a szocialista politikus maga mondta el a Duna Közbeszéd című műsorában. A volt oktatási miniszter szerint a közoktatásnak mára sikerült eljutnia a működőképesség határáig, így kell valaki, aki legalább minimálisan összefogja a rendszert. Ahogy Hiller István fogalmazott: neki, aki úgy érzi, sokat tett a közoktatásért, ez sokkal többet ér, mint egy politikai skalp begyűjtése.
A politikus a műsorban ugyanakkor feltette a kérdést: rendben van-e, hogy az államtitkárnak egy ciprusi konferencián van a helye, amikor a közoktatás alapját jelentő béremelés elhalasztását bejelentik. Milyen kormány az, amelyben a pénzügyekért felelős miniszter nem szól két nappal a bejelentés előtt az oktatásért felelős kollégájának, hogy az általa felügyelt területet alapjaiban érintő problémák vannak, és nem tájékoztatja őt, hogy milyen lépésekre készül - vetette fel.
Hiller István egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, egyetért Hoffmann Rózsa szándékával, hogy mindenképpen egyszerre lépjen életbe a köznevelési törvény és a pedagógus életpályamodell, mert nem tartja elfogadhatónak, hogy míg a többletterhek jövő év szeptember elsejétől jelentkeznének, addig a béremelést csak 2014 január elsejétől ígéri a kormány.
A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy a napokban az MSZP is erre szólította fel az államtitkárt. Hiller István szerint ha Hoffman Rózsa ezt meghallotta és szándékát keresztül tudja vinni a kormányon, akkor van értelme annak, amit az ellenzék tesz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...

