Három magyar sportolónő, akik megváltoztatták a világot

2021. január 14. csütörtök 10:15

Három magyar sportolónő, akik megváltoztatták a világot

Keleti Ágnes 100 éves lett. Ezen alkalomból összeszedtük a legcsodálatosabb magyar sportolónőket, akik példával szolgálhatnak a jövő nemzedékeinek.cc



Mint elég sok dolog a világon, a sport is jórészt a férfiak kezében van. De azért ma már minden sportágnak van női szekciója is. És a leghíresebb sportolók között is találunk nőket. Kis hazánk bőven büszkélkedhet női rekorderekkel.

1. Keleti Ágnes

Nem csak sportbéli teljesítményével írta be magát a történelembe, hanem azzal is, hogy a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka. Január 9-én ünnepelte 100. születésnapját. A családi legenda szerint, édesapja fiút szeretett volna, így fiúként nevelte. Kis korától élete szerves része volt a sport, úszott, evezett, kirándult. Ezek mellett egy betegség miatt már 4 évesen elkezdte a tornát.
19 évesen már nyerte a tornaversenyeket, de sajnos 1941-ben

eltiltották a versenyzéstől, zsidó származása miatt. Ágnesnek sikerült átvészelnie a háború éveit, édesapja azonban meghalt Auschwitzban, férje is megjárt egy másik haláltábort, de végül hazakerült. Ekkor elkezdték újra felépíteni megtépázott életüket.

1946-ban bekerült az olimpiai keretbe, és 1947-ben megnyerte az országos bajnokságot, majd 4 számban a Balkán bajnokságot is. Egy baleset folytán mégsem jutott ki a londoni olimpiára.

1952-ben végre sikerült kijutnia a helsinki olimpiára. És talajtornában el is hozta az aranyat.

Majd 1954-ben a római világbajnokságon felemás korlátban aranyérmes.

De sajnos a történelem ismét közbeszólt, nem vezetett sima út a melbourne-i olimpiára a forradalmi forrongások közepette. Szerencsénkre mégis sikerült kijutni, és 4 aranyat szerezni az ekkor már valójában túlkoros Keleti Ágnesnek.

Úgy döntött ezután, hogy nem tér haza Magyarországra, elege lett az itthoni légkörből, Ausztráliában majd Németországban, később Izraelben élt. A rendszerváltás óta már újra itthon él, számos kitüntetés és díj birtokosa. Csapatban és egyéniben szerzett olimpiai aranyai száma összesen 10.

Az 1952-es olimpia aranyat érő tornagyakorlatának videófelvételét meg is nézhetjük:




 


2. Egerszegi Krisztina

Mindenki „Egérkéje" több rekordot is magáénak tudhat. Egyrészt ő az olimpiák történetének legfiatalabb döntőt is nyerő bajnoknője, másrészt a legeredményesebb úszónő, aki elnyert egymaga 5 olimpiai aranyat.

1986-ban a Bukarestben megrendezett versenyen érte el első sikereit 12 évesen. Még ebben az évben kikerült a kubai edzőtáborba, ahol felnőttek között mutatta meg mit tud. Már ekkor nyilvánvaló volt különleges tehetsége.

A következő évben felnőttek közt indult a strasbourgi-i Eb-n. 200 háton 4. lett, 100-on pedig 5.

Innen egyenes út vezetett a szöuli olimpiára. Meg is szerezte az ezüstérmet első olimpiai távján. 200 háton aztán legendás győzelmet aratott:




A végeredmény így alakult:

• Egerszegi Krisztina- 2:09,29
• Kathrin Zimmermann- 2:10,61
• Cornelia Sirch- 2:11,45

Az egész világot bejárta a hír, hogy egy kislány úszó nyert a szöuli olimpián. A verseny utáni interjúban a riporter meg is kérdezte tőle, hogy van-e még babája. Ekkor jött rá a világ, hogy nem a nagy tömeg és a széles váll számít az úszásban hanem a kifinomult technika és az áramvonalasság is győzelemre vihet.

Egerszegi Krisztina 4 év múlva 4 arannyal tért haza diadalmasan a barcelonai-i olimpiáról, ezzel felhalmozva legendás 5 aranyát.

Ha ekkor már lett volna online sportfogadás, biztosan sokan elvesztették volna, hiszen ki fogadna egy pici, törékeny lányra. Manapság azért kiegyenlítetlenebbek az erőviszonyok, bár az úszásra fogadás elég bonyolult, és ezért nem is túl népszerű. Szinte csak az olimpiára van lehetőségünk fogadni.
Tippelhetünk a végső győztesre, a dobogósokra, és van olyan eset amikor a világcsúcsokra is. Olimpiák idején azért szinte minden fogadóiroda biztosít erre lehetőséget, pl. a 20bet online bukmékeriroda is. Ilyenkor élőben is lehet fogadni, de előbb mindenképpen tanulmányozzuk a lehetőségeinket, és dolgozzunk ki stratégiát. Kollár Aladár sportfogadási szakértő szerint: „amíg nem vagy biztos a dolgodban érdemes kis téteket megjátszani, így hosszú távon tudod biztosítani a sikeredet."

 

3. Polgár Judit

A Netflix népszerű sorozata, ami egy világhírű női sakkozóról szól - A Vezércsel - újra behozta a sakkot a köztudatba, pláne ha női sakkozóról van szó. Mikor is lehetne hát aktuálisabb Polgár Juditról beszélni, akivel a sorozat színésznője is konzultált a szerepét illetően.

Juditnak kislány kora óta élete szerves részét képezi a sakk. Családja minden tagja sakkozó, szülei kapacitálták a játékra. Nővérei is sikeres játékosok, de ő volt a legeredményesebb a Polgár nővérek közül. Több mint 26 évig állt a női világranglista élén, ami nem kis teljesítmény. És elmondhatja azt is, hogy a férfiak között is bekerült az első 10-be.

9 éves korában nyerte első nemzetközi versenyét. 12 éves volt, amikor a magyar sakk történetében először, nővéreivel együtt megnyerték a női olimpiai bajnokságot. Majd 1990-ben megismételték ezt.

15 évesen minden idők legfiatalabb nagymestere lett. Az évszázad sakkozónőjének választották, ami megint csak nem semmi titulus.

26 év után vesztette el első helyét a világranglistán, de saját bevallása szerint nem érintette rosszul ez a tény, hiszen visszavonulása után történt.

Visszavonulása után kidolgozott egy Sakkpalota nevű programot, aminek a sakk alapjaira épülő játszva tanulási metódus a lényege, és egyre népszerűbb az iskolákban.

Ha igazi lassú és feszült izgalmakra vágyunk, akkor belevághatunk a sakk online fogadásába. Először - a sakk szabályi mellett - mindenképpen meg kell ismerni a sportág nagy neveit, máskülönben nem is érdemes nekiállni. És csak ez után tanulmányozzuk a stratégiákat. Ha már mindennel tisztában vagyunk, csak keresni kell olyan online bukméker irodát, ami foglalkozik sakk fogadással, ilyen pl. a Fezbet.


És még sorolhatnánk a zseniális női sportolókat hazánkból és külföldről egyaránt. Nagyon fontos, hogy ebben a maszkulin világban ne feledkezzünk meg róluk, és lányainkat is úgy neveljük, hogy bármit elérhetnek.

 

 

 

 

 

 

(X)