Hallgatói tiltakozás: előállítások gyülekezési jog megsértése miatt
2012. december 19. szerda 21:51
A fővárosba szervezett Téli Rózsás Diákforradalom folytatásaként szerda este a Lánchídon néhány száz diák gyűlt össze a felsőoktatás tervezett átalakítása miatti tiltakozásul. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói szerint a Lánchídon összesereglett diáktüntetők közül a rendőrök félrehívták a demonstráció szervezőit és felvették adataikat, illetve több fiatalt előállítottak.
Megérkeztek a demonstráló diákok szerda késő este az V. kerületi rendőrkapitánysághoz. A szervezők közlése szerint a rendőrök azt mondták nekik, azért állították elő a rendezvény moderátorait, mert őket tették felelőssé a gyülekezési jog megsértése miatt.
A Szalay utca bejáratánál, a Szemere utcánál rendőri sorfal állította meg a tüntető diákokat, akik a helyszínre várják a Humán Platform jogászait. Időközben a kapitánysághoz érkezett Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció tagja, független országgyűlési képviselő, aki felmutatta parlamenti igazolványát és bement az épületbe.
A helyszínre érkezett Török Zsolt, az MSZP szóvivője, akit a tüntetők távozásra kértek fel, majd azt skandálták, hogy "Függetlenek vagyunk".
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Pécsen és Mohácson is megfordult...

