"Gazdaságpolitikai kérdésekkel" folytatja az ellenzék
2013. január 05. szombat 12:38
Gazdaságpolitikai kérdések egyeztetésével folytatják a közös munkát az ellenzéki pártok és mozgalmak kedden - mondta Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján.
Az alternatív gazdaságpolitikai programról szóló egyeztetés várhatóan két hónapon belül zárul le.
A szocialista politikus álláspontja szerint gazdaságpolitikai fordulat nélkül nincs kilábalás, a kormány ugyanakkor nem képes annak végrehajtására. Szavai szerint a lényeg a bizalom, a párbeszéd helyreállítása és olyan befektetői, vállalkozói légkör megteremtése, amelyben az érintett szereplők megtalálják számításaikat.
A szocialista politikus elmondta, hogy nem elég a szándékok szintjén beszélni az együttműködésről, sok szakpolitikai, tartalmi kérdést kell tisztázni, hogy azokból használható kormányprogramot lehessen összeállítani.
Hozzátette: az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az oka az ország visszaesésének, így az egyeztetések elkezdése messzemenően indokolt.
Hozzátette: sajnálatosnak tartja, hogy az Együtt 2014 választói mozgalom nem lesz ott az első fordulón, de később bekapcsolódhat a gazdaságpolitikai egyeztetésekbe.
Az ellenzéki egyeztetést szerdán a közjogi kérdésekkel kezdték meg az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért képviselői.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...

