Gál András Levente: megvalósult a Jó állam fejlesztési koncepció
2012. augusztus 02. csütörtök 08:13

A Jó állam fejlesztési koncepció megvalósult - mondta Gál András Levente kormánybiztos, aki elmondása szerint ezért is kérte felmentését a miniszterelnöktől.
Más területen dolgozik szeptembertől, Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos, aki a 180 percben arról beszélt, hogy az elképzelés három elemből áll: az önkormányzati, az igazságügyi reformból, valamint a közigazgatás átalakításáról szóló Magyary-programból. Utóbbi ütemesen halad előre, a működéshez szükséges jogszabályok már megvannak, a most alakult Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedig a felsőoktatási intézmények közül elsőként publikálta fejlesztési tervét. A további lépések mér a végrehajtásra tartoznak - jegyezte meg a távozó kormánybiztos.
„Azt jeleztem a miniszterelnök úrnak, hogy augusztus végén Navracsics miniszter úrral bemutatjuk a 12.0-ás változatot, ami immáron koncepcionálisan teljes mértékben kidolgozott, az ehhez szükséges források biztosítottak, az ehhez szükséges előzetes törvény és egyéb döntések megszülettek, tehát, ha tetszik, ilyen értelemben a végrehajtáson van a hangsúly. Én úgy ítélem meg, hogy a jelenlegi KIM-vezetés Biró Marcell államtitkár úr vezetésével meg tudja ezt tenni. Tehát nem szükséges egy külön kormánybiztos erre" - mondta Gál András Levente.
A kormánybiztos a Kossuth Rádióban bejelentette, hogy az új diákigazolvány után, ősztől megjelenik a kormánytisztviselői kártya is. Ebben összevonják az állam által kibocsátott okmányokat és belépőket. A változtatás az egységes nemzeti kártyarendszer megvalósításának része, a cél az, hogy a jövőben az állampolgároknak minél kevesebb ilyen okmányra legyen szükségük. Egységes irat váltaná fel például a személyi igazolványt, az adóazonosítót és a taj-kártyát is.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Motoros és autós karambolozott...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

