Fordulat: mutatjuk, milyen lesz az idő hétvégén
2021. szeptember 30. csütörtök 19:43

A hétvégén már csak néhol várható eső és ismét több lesz a napsütés. Melegszik az idő, vasárnap helyenként akár 25 Celsius-fokot is mérhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Pénteken, október elsején a reggeli, délelőtti órákban a borult vidékeken elvétve előfordulhat gyenge eső, szitálás.
Napközben a kezdetben borult, felhős középső és keleti tájakon lassan, fokozatosan szakadozik, majd gomolyosodik a felhőzet és több-kevesebb napsütés szinte mindenütt valószínű, nyugatabbra napos idő várható.
A leghidegebb órákban nyugaton többnyire 2-8, másutt 8-13 fok lesz. A nappali csúcsértékek 14 és 21 fok között alakulnak.
Szombatra virradó éjjel, majd reggel lehetnek pára-, illetve ködfoltok. Ezek feloszlását követően általában sok napsütés várható, legfeljebb az északkeleti határ közelében fordulhat elő elvétve jelentéktelen csapadék.
A szél napközben több helyen megélénkül, a Fertő térségében néhol meg is erősödik.
A legalacsonyabb hőmérséklet 3-11, a legmagasabb 17 és 21 fok között valószínű.
Vasárnap a ködfoltok feloszlása után többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nélkül.
Többfelé élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lehet a szél. A minimumhőmérséklet 3 és 11 fok között várható.
A nappali maximumok 17 és 25 fok között alakulnak. Északkeleten lesz a hűvösebb, északnyugaton a melegebb idő - olvasható az előrejelzésben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csodás égi jelenségeknek lehetünk...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...

