Fidesz: az MSZP biodíszletnek használja a szegényeket
2013. február 10. vasárnap 17:03
A Fidesz szerint az MSZP azokat használja "biodíszletnek", akiket korábban tönkretettek, erre bizonyíték "a szocialisták kampánymenete" - közölte a párt országgyűlési frakciója vasárnap az MTI-vel.
A közlemény szerint a Fidesz-kormány munkát, a baloldal segélyt kínál azoknak az embereknek, akik e nélkül csak tartós munkanélküliségre lennének ítélve.
A szocialisták most is szemrebbenés nélkül a legrászorultabbak szemébe hazudnak - áll a közleményben -, az MSZP mélyen hallgat ezek előtt az emberek előtt, hogy ha a baloldalon múlna, akkor a minimálbér és közfoglalkoztatási bér 32 ezer forinttal csökkenne, vagyis harmadával keresne kevesebbet minden minimálbéres, minden álláskereső, minden közfoglalkoztatott.
A Fidesz szerint az MSZP ugyanazt a veszélyes politikát folytatná, amivel a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány tönkretette az országot, amely a szegényeket mindig csak kihasználta, de soha nem segítette, amelyet 2010-ben a magyar emberek kisöpörtek.
Ezzel szemben a jelenlegi kormány az emberek oldalán áll: ma a legrászorultabbak segély helyett munkát, a gyermeket nevelők adókedvezményt kapnak, és minden családnak csökken a rezsije - olvasható a közleményben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Több baranyai településen is...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...

