Felavatták Horthy emléktábláját Debrecenben - az MSZP meg egy jót tüntetett, de ellene is tüntettek
2012. május 19. szombat 18:34
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton; a Kollégium főépülete belső árkádjai alatt elhelyezett táblát Bölcskei Gusztáv református püspök, a kollégium baráti körének tagja és Győri János, a kör elnöke, a kollégium-történeti kutatóintézet igazgatója leplezte le több mint kétszáz jelenlévő előtt.
Előtte a Református Kollégium dísztermében Győri János előadásában felidézte, hogy az emléktábla egy használaton kívüli raktárból került elő. A márványtáblát a kutatások szerint valamikor 1938 és 1943 között helyezhette el a kollégium falán az akkori diákszövetség a volt diáknak, a "hazája iránt elkötelezett embernek méltó emléket állítva" - mondta a baráti kör elnöke.
"A Horthy-rendszer reinkarnálása nem a magyar társadalom igénye, hanem a szélsőjobboldali igények kormányzati tűrése" - hangoztatták az MSZP politikusai szombaton Debrecenben a Református Kollégium előtt, miközben az intézményben felavatták az egykori kormányzó emléktábláját. Kormos Kata, az MSZP szóvivője szerint Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP-szövetség nem titkolt célja, hogy egy szégyenletes, egy eltűnt kort állítson vissza.
A Református Kollégium előtt többtucatnyi ellentüntető és szimpátiatüntető is felsorakozott, olykor heves szóváltásba keveredve egymással. A mintegy félórás demonstráció végül atrocitás nélkül fejeződött be.
Forrás: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Személyi változásokat rendelt el a...

