Fejenként százezres bírság az önleláncoló politikusoknak
2012. július 12. csütörtök 17:22
A XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányság fejenként száz-százezer forintra bírságolta azokat az LMP-s politikusokat és aktivistákat, akiket szerdán a Közgép Zrt. központja elől állítottak elő - erősítette meg a nol.hu információját az MTI-nek Jávor Benedek.
Szerda délelőtt az LMP több országgyűlési képviselője és körülbelül két tucat aktivistája hatolt be a Közgép Zrt. budapesti, XXIII. kerületi központjába. A bejárati sorompónál ülő, magukat egymáshoz láncoló demonstrálókat kora délután rendőrök vitték el, jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanúja miatt.
A vállalat jogi képviselője közölte, feljelentést tesz a tüntetők ellen, a Fidesz szóvivője pedig nyilvánvaló politikai támadásnak nevezte az LMP szerdai akcióját.
Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője csütörtökön az MTI-nek azt mondta, hogy a rendőrök alapvetően birtokháborítással és a rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenséggel indokolták a bírság kiszabását.
A politikus, aki aránytalannak nevezte a büntetést, azt is problémásnak tartotta, hogy a cég által megkért birtokvédelmi határozatot "gyakorlatilag már a fogdába kézbesítették nekünk, vagyis csak az előállításunk után tudtuk kézhez venni".
Jávor Benedek szerint az eset pikantériája, hogy "szerintem a magyar közigazgatás ilyen tempóban még soha nem dolgozott", mert a birtokvédelmi kérelem beadása után körülbelül két órával már el is készült a jogerős határozat.
A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a bírság ellen fellebbeznek, de ha jogerőre emelkedik a határozat, készek azt végrehajtani. Szavai szerint arról még nem döntöttek, hogy a büntetést kifizetik vagy esetleg közmunka során ledolgozzák. Hozzátette, azt viszont mindenképpen el fogják kerülni, hogy a bírság az aktivistáikat anyagilag ellehetetlenítse.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

