Esővel, széllel kezdődik a hét, aztán ismét jön egy nagyon komoly fordulat
2025. október 26. vasárnap 19:30

A jövő héten is folytatódik a szeles, változékony időjárás, a hét elején még szórványosan lehet eső, majd szerdától melegedés kezdődik és csökken a csapadék esélye. Szombaton, mindenszentek napján a közepesen felhős ég mellett a legmelegebb órákban 16-22 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Hétfőn hajnalban a szélcsendes, derült tájakon köd képződik, ezek feloszlása után kisüt a nap, de északon már délelőtt, délebbre a nap második felében újra megnövekszik a felhőzet. Délután szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.
Kedden reggelig megszűnik a csapadék, felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben változó felhőzet mellett az ország északi felén kevesebb, másutt több napsütés várható, már csak futó zápor lehet.
Az északnyugati, nyugati szelet a délnyugati tájak kivételével sokfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések, majd estére veszít erejéből a szél. A minimum-hőmérséklet 2 és 9, a maximum 11 és 17 fok között alakul.
Szerdán fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet több helyen kísérik élénk lökések.
Hajnalban 1-9, kora délután 14-20 fok várható.
Csütörtökön változó felhőzetre lehet számítani, legalább néhány órás napsütéssel, de csapadék nem valószínű.
A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 13, kora délután általában 17, 22 fok között, északkeleten 15 fok körül alakul.
Pénteken közepesen felhős időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szelet élénk, főként a Dunántúlon néhol erős lökések kísérhetik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4-13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15-23 fok között alakul.
Szombaton, mindenszentek napján közepesen felhős idő valószínű, elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor.
A változó irányú szél mérsékelt marad.
A hőmérséklet hajnalban 4-13, kora délután 16-22 fok között alakul.
Vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, de csapadéknak kicsi az esélye, a délies szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 4-13, kora délután 15-21 fok között várható.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Sorházban csaptak fel a lángok, egy...
- Frontális karambolhoz riasztották a...
- Fantasztikus: két bronzéremmel tértek...
- Esővel, széllel kezdődik a hét, aztán...
- Két baranyai város kerül a NAV...
- Újabb forgalmi korlátozások jönnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Fontos határidő közeleg, több...
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...

