Érdemes odafigyelni, mikor veszünk vonatjegyet
2013. február 20. szerda 16:18

Március 1-től változik a feláras vonatok menetdíja. Az árat két tényező befolyásolja: az utazás és a vásárlás ideje.
A vasúti menetdíjak alapvetően nem változnak - mondta Szabó Anett a MÁV szóvivője -, a mostani változás csak és kizárólag a feláras vonatokat érinti, tehát azokat ahol a menetjegyen felül pót- és helyjegyet is kell váltani.
A szóvivő elmondta, a pót- és helyjegy ára változik március elsejétől, 150 forintról 180 forintra emelkedik. Hozzátette, hogy az árat két tényező befolyásolja: az utazás és a vásárlás ideje. Az elővételben megváltott jegyek ára 180 forint lesz, az utazás napján megvásárolva azonban 300 forint - magyarázta Szabó Anett - valamint péntek déltől és vasárnap déltől, csúcsidőben a vásárlás időpontjától függetlenül 300 forint lesz a jegy ára.
Szabó Anett elmondta: tavaly 142 millió utas volt a vonatokon és folyamatosan növekszik az utasszám, az utasok optimálisabb eloszlása érdekében kell az embereket arra rávenni, ha tehetik, kerüljék el a csúcsidőszakokat.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Több baranyai településen is...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...

