Elköszönt a jegybankelnök: Simor csak a jóra emlékszik
2013. február 26. kedd 16:26

Az MNB-elnökként eltöltött hat évből a pozitív emlékek nagyon nagy többségben vannak: óriási eredmény volt 2008-ban az árfolyamsáv eltörlése, a napon belüli átutalási rendszer bevezetése, és az, hogy a jegybanknak sikerült megőriznie függetlenségét - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) leköszönő elnöke kedden.
Simor András a kamatdöntő ülést követő tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: az árfolyamsáv eltörlése olyan mértékben erősítette a jegybank hitelességét, hogy ugyanazt az inflációt alacsonyabb kamattal tudta elérni.
Sikerként említette, hogy 2008-2009-ben sikerült stabilizálni Magyarország helyzetét, és egy "viharos periódus után az ország újra talpára tudott állni". A jegybank az IMF/EU-megállapodás előkészítésében és megkötésében oroszlánrészt vállalt, és erre "akkor is, most is büszke fogok maradni" - tette hozzá.
Pozitívumként értékelte, hogy "az összes alantas támadás ellenében a jegybanknak sikerült megőriznie függetlenségét mind tartalmilag, mind jogilag". Akik a támadásokat elindították, öngólt rúgtak, mert a bank most erősebb helyzetben van, mint bármikor - mondta.
Simor András reményét fejezte ki, hogy a jegybank szakmai stábja, amely "óriási értéke, gyémántja Magyarországnak", zömében együtt tud maradni az elnökváltás után.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Pécsen és Mohácson is megfordult...
- Brutálisan erős UV-B sugárzásra...

