Elárulta Orbán Viktor, miért van szükség a digitális polgári körökre
2025. július 28. hétfő 09:32

Ellenséges területnek nevezte az internetet, a digitális teret egy nem liberális, nem baloldali ember számára Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfő reggel a Harcosok órája című online műsorban, és ezzel indokolta a digitális polgári körök létrehozását.
Németh Balázs hétfőn indult, a Youtube-on és a Facebookon élőben közvetített műsorában a kormányfő azt mondta, fontos felületté, az élet fontos részévé vált a digitális tér. Muszáj nekünk is oda felmenni, ezt én digitális honfoglalásnak nevezem, a polgári, nemzeti, normális, békés, sőt jámbor, és valójában csak jót akaró embereknek is kell, hogy legyen helye ebben a térben, és fontos, hogy megvédhessék magukat az internetes agresszióval szemben - érvelt.
Orbán Viktor beszámolt arról, hogy több mint hatszázan jelentkeztek már digitális polgári kör szervezőjének; a budapestiek például egy Tervezzük újra Budapestet! polgári kört akarnak létrehozni, mert úgy látják, hogy Budapest beragadt a "földszintes vitákba", és nem fogalmaz meg nagyobb ívű terveket.
Mind olyan emberek lesznek ezekben a polgári körökben, akik nemzeti érzelműek, akiknek fontos a hazájuk, akik azt nem rombolni, hanem építeni akarják, és azt akarják, hogy legyen jövője - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Képünkön: a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) interjút ad Németh Balázs műsorvezetőnek a Harcosok órája címmel indult online műsorban 2025. július 28-án.
MTI - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Szívem Csücske, Mohács: bemutatták a...
- Még soha ennyi busót nem láthattunk,...
- Traffipax vasárnap Mohácson és környékén
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Zuhan a nyomtatott napilapok...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- Idén is vonatozhatunk éjjel a...