Egyre több a rendőr, ezért egyre több az elítélt is
2012. május 21. hétfő 11:50

Pintér Sándor belügyminiszter közlése szerint teljesül a 3500 fős rendőrségi létszámbővítés, amit az első két évre vállaltak.
A tárcavezető erről éves miniszteri meghallgatásán beszélt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén, ahol közölte, 4250 ember kiképzése történik meg június 30-ig.
Hozzátette: a létszámbővítéshez kötődően várható volt, hogy több bűncselekményt derítenek fel, több elkövetőt fognak el a rendőrök, ennek megfelelően a börtönök túltelítettsége nem csökken.
Tájékoztatása szerint jelenleg 138 százalékos a börtönök telítettsége, amin egy létszámtelítettség-kiegyensúlyozó programmal, valamint két börtön - a solti és a Gyorskocsi utcai intézmény - szolgálatba állításával próbáltak segíteni. Így első lépésben csökkent a túlterheltség, de a fogvatartottak számának növekedése miatt később ez visszaállt - tette hozzá.
MTI - Fotó: Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...

