Egyre rosszabb a vélemény az egészségügyről
2011. június 17. péntek 08:53
Romlott az orvosok és a lakosság egészségügyről alkotott véleménye, már a következő öt évre sem várnak jelentős javulást - összegezte a GFK Hungária és a Szinapszis közös kutatásának eredményét a pénteki Magyar Nemzet.
A kutatás szerint a lakosság és az orvosok elsősorban terveket és ötleteket látnak, de ezek megvalósulását nem. Ezzel szemben jelentős forráskivonást észlelnek, és tartanak attól, hogy ez még folytatódni fog - ismertette a közvélemény-kutatás megállapításait a cikk.
A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy nemrég még minden vizsgált csoport úgy ítélte meg, hogy az előttünk álló 12 hónap nehézségei után öt éven belül javulni fog az egészségügy helyzete, a mostani eredmények azonban azt mutatják, hogy már a hosszabb távú javulásban sem bíznak.
A lakosság az egészségügy helyzetének romlását érzékelve egyre inkább úgy gondolja, hogy érdemes saját egészsége fenntartására és fejlesztésére többet fordítani. A kutatás szerint a most tapasztalt változásnak ez az egyetlen társadalmilag pozitív hozadéka - olvasható a napilapban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Több baranyai településen is...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...

