Egyes szakaszokon elkezdett befagyni a Duna
2026. január 10. szombat 10:52

Egyes szakaszokon már a Duna is elkezdett befagyni. A jégre menni nemcsak tilos, de életveszélyes is - hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.
A rendőrség honlapján közzétett videóban Prohászka Richárd rendőr alezredes, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának vezetője elmondta: a szokatlanul hideg és csapadékos időjárás következtében a Duna holtágai, mellékágai elkezdtek befagyni.
Ezek a jeges területek nem alkalmasak sportolásra - hangsúlyozta, kiemelve: jelenleg Magyarországon nincs olyan szabad víz, ahol rá lehet menni a jégre.
Tájékoztatása szerint a parti jégtáblák rendkívül élesek, balesetveszélyesek, ezekre sem szabad rámenni.
"Aki a folyópartra megy kirándulni, kutyát sétáltatni, lehetőleg ne egyedül tegye. Ha mégis, mindenképp szóljon hozzátartozóinak, hogy hova ment" - tanácsolta az alezredes, aki hangsúlyozta: ha valaki beszakadt a jégbe, azonnal hívják a 112-t.
Prohászka Richárd figyelmeztetett arra is, hogy a jégből mentés a segítséget nyújtó számára is veszélyes. Fontos, hogy lehetőleg minél nagyobb testfelülettel próbáljanak elhelyezkedni a jég felületén, és valamilyen hosszú eszközt nyújtsanak a bajba jutottnak a partról, például faágat, kötelet, evezőt, létrát - fűzte hozzá.
Kitért arra, hogy a jeges víz miatt rendkívül nagy a kihűlés veszélye. A vizes ruhát mielőbb le kell venni. A lehűlt testet csak fokozatosan szabad felmelegíteni, és az illetőt azonnal kórházba kell vinni.
MTI - Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Gyerekkel ment lopni Bozsokra egy...
- Karambol Bólynál: egy ember beszorult...
- Megvan az építési engedély,...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

