Egy nevelőnő is bántalmazta a fogvatartottakat a Szőlő utcában
2025. december 12. péntek 12:50

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A közlemény alapján a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az őrizetbe vett gyanúsított esetében is szükségesnek ítélte a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását, ezért a letartóztatás elrendelését indítványozta.
A nyomozó ügyészség az elmúlt napokban végzett nagyszabású bűnügyi akciója keretében a Budapesti Javítóintézet újabb dolgozóját gyanúsította meg, ezzel hétre emelkedett az ügy gyanúsítottjainak száma - tették hozzá.
Azt írták, a megalapozott gyanú szerint a pár éve pszichológusként, majd nevelőként foglalkoztatott nő több alkalommal is bántalmazta az intézményben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bántalmazások nem minden esetben okoztak sérülést, de néhány letartóztatott fiatalkorú személy kisebb sérülést szenvedett.
Az ügyészség a nőt közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, továbbá könnyű testi sértés vétségével gyanúsítja.
Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást, továbbá szabadságvesztéssel járó újabb bűncselekményt követne el, a nyomozó ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el letartóztatását - közölték, hozzátéve, hogy a kényszerintézkedések tárgyában a nyomozási bíró pénteken dönt.
Emlékeztettek, hogy a két hónapja ügyészségi hatáskörben folyó nyomozásban eddig hét gyanúsított van; a most letartóztatni indítványozott terhelten kívül öten letartóztatásban vannak, egy ember pedig bűnügyi felügyelet hatály alatt áll - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Ön kinek adna díszpolgári címet...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- Heisler Andrást választották a...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...

